Helló lánykáim!
Szörnyű napom volt, elmesélem, ha akarjátok, ha nem!:)
Először is: reggel fél 8ra kellett bejönnöm hülye ellenőrzés miatt, amikro is, ilyen men in blackes faszik járkálnak, és még abba is belekötnek, hogy miért raksz színes aláírás bejelölőt a levélre. Tényleg megkérdezték egy ismerőstől! Azt válaszolta, hogy azért, hogy tudja a főnököm, hogy hol kell aláírnia. Erre a faszi: mert nem tudja? Erre ő: De, persze, hogy tudja, csak így meggyorsítom a dolgot. Na erre a faszi: És ez benne van vhol az eljárásrendben? - hát hülye ez???????? A lényeg, hogy kurva fáradt vagyok, és még most is bent ülök, annyi a munka.
Mielőtt jöttek, éppen bekészültem egy beszámolóval, hogy elfogadom, lássák milyen szorgos kislány vagyok:) Erre egyszer csak nyúlok a tűzőgépért és azzal a mozdulatommal ráborítom a bodza szörpömet a kurva asztalomra, és természetesen a kurva iratra. Na akkor mindenki felpattant, és elkezdett törölgetni engem is meg a beszámolót is, és persze az asztalt is. Faszán nézett ki.
Közben írta a kis szerelmem:), hogy talizzunk vmikor, ha van kedvem, erre én: oké, neked mikor lenne jó? Na erre nem válaszolt, amit fél óra után már furcsáltam. Meg azt is,h semmilyen e-mailt nem kaptam. Erre Írisz írt nekem egyet és mit kapott vissza??!! Egy válaszmailt: a cím, amire Ön megkísérelte elküldeni üzenetét, nem létezik!!!! Fasza mi? Ordítottam egy órát az informatikával, ami asszem nem tett jót, mert azóta sem javították meg. Szóval tök gáz. Lehet,h a kis faszikám is írt, és nem tudom, hogy mit!!!!!
Jajj és majd kihagytam a legviccesebbet: ebédnél nem voltam éhes, úgyh pár falat után inkább vettem egy kis dobozt a kajáldában, és átpakoltam gondosan a ételkémet (még meg is sóztam, mert sótlan volt), majd beszélgetve leraktam a tálcát, és továbbálltam. A kajával mi lett? Jah, az a tálcán maradt.
Fasza vagyok,mi? És még csak fél 6 múlt. Mi lesz még????